medence pillangoBogácsi Gyógyfürdő néven új fürdő került a gyógyhelyek sorába! A település 2018. augusztus 30-án kapta meg az ÁNTSZ OTH minősítő határozatát.

Nagy elismerés ez Bogács község számára, mert így csatlakozni tudott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé. A gyógyhellyé válás egyfajta minőségi garanciát biztosít vendégeinek arra nézve, hogy nemcsak a gyógyvíz összetételét, hanem a környezeti tényezőket tekintve is Magyarországon a legjobbak közé tartozik. A minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat a település, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg.

gyogyhelyA kérelmet 2016-ban nyújtotta be a település önkormányzata mint tulajdonos. A gyógyhellyé minősítést minden esetben komoly vizsgálatok előzik meg, a követelmények elérése nem egyszerű. A minősítés során, a helyi gyógytényezők mellett vizsgálták a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket – mind a négy évszakban –, a zajszintet, valamint a zöldterületek meglétét és minőségét is.